Rólunk

Két­száz­het­ven­öt évvel ez­előtt, 1746-ban ala­kult meg a Tót­kom­ló­si Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség. Az elő­dök északról, az Osztrák-magyar Monarchia szlovákok lakta megyéiből származnak, ér­kez­tek – el­ső­sor­ban Árva me­gyé­ből, Nóg­rád­ból, Hont­ból – Bé­kés­szent­and­rás­ra, ahol ka­to­li­ku­sok és evan­gé­li­ku­sok rövid ideig együtt éltek. A helyi bá­ró­nak nem tet­szett, hogy a te­le­pe­sek nem a mun­ká­val, hanem a fe­le­ke­ze­ti el­len­té­tek­ből fa­ka­dó fe­szült­sé­gek­kel van­nak el­fog­lal­va, ezért Rud­nyánsz­ky Jó­zsef úgy dön­tött, hogy az evan­gé­li­ku­sok más­hol te­le­ped­je­nek le. El­en­ged­te őket Kom­ló­spusz­tá­ra, ahová csak szlo­vák evan­gé­li­kus te­le­pe­sek me­het­tek, azaz más fe­le­ke­zet és más nem­ze­ti­ség nem tart­ha­tott velük. Kom­ló­spusz­ta akkor meg­le­he­tő­sen ki­et­len, mo­csa­ras te­rü­let volt. 1746. áp­ri­lis 24-én, az ál­la­tok lege­lő­re haj­tá­sa­kor, azaz György nap­ján lel­kész és ta­ní­tó ve­ze­té­sé­vel ér­ke­zett meg nyolc­van evan­gé­li­kus csa­lád Tót­kom­lós le­en­dő föld­jé­re. 

Az első né­hány év na­gyon re­gé­nyes le­he­tett. Meg­ér­ke­zé­sük után azon kel­lett dol­goz­ni­uk, hogy olyan élet­kö­rül­mé­nye­ket ala­kít­sa­nak ki, hogy át tud­ják vé­szel­ni a telet. A le­te­le­pe­dés ne­héz­sé­ge­it azon­ban – az adó­ked­vez­mé­nyek­nek is kö­szön­he­tő­en – gyors fel­vi­rág­zás kö­vet­te. Erre utal, hogy a kez­det­ben fából ké­szült ká­pol­na he­lyé­re na­gyob­bat épí­tet­tek, majd azt is gyor­san „ki­nőt­ték”. Ennek oka, hogy a hír, mi­sze­rint jó föl­det ta­lál­tak, gyor­san el­ju­tott a Fel­föld­re, ahon­nan csa­lá­dok ér­kez­tek, hogy új ott­hon­ra lel­je­nek. 1793-tól 1795-ig épült mos­ta­ni, két­ezer-öt­száz fé­rő­he­lyes temp­lo­m. Ez azt je­len­ti, hogy a 18. szá­zad végén már több mint há­rom­ezer fős volt a gyü­le­ke­zet, il­let­ve a te­le­pü­lés. Akkor még for­dí­tott fo­lya­mat volt az asszi­mi­lá­ció. Mivel min­den­ki szlo­vák evan­gé­li­kus volt, ha va­la­ki itt akart le­te­le­ped­ni, akkor meg­ta­nult szlo­vá­kul, és evan­gé­li­kus lett.

Az 1800-as évek­re az evan­gé­li­kus egy­ház ha­tá­roz­ta meg a tíz­ez­res lé­lek­szá­mot meg­ha­la­dó Tót­kom­lós szel­le­mi és kul­tu­rá­lis ar­cu­la­tát. Ekkor ke­rü­le­tek­re osz­tot­ták a te­le­pü­lést, amit a gyü­le­ke­zet­be járás in­do­kolt. Bár a temp­lo­m be­fo­ga­dó­ké­pes­sé­ge nagy, de a hívek nem fér­tek el, ezért ke­rü­le­ti fel­osz­tás sze­rint jár­tak az is­ten­tisz­te­let­re. Az első két­száz évben az evan­gé­li­kus­ság nem­csak a gyü­le­ke­zet­ben élt, hanem lé­nye­gé­ben maga al­kot­ta az egész te­le­pü­lést. A há­rom­lel­ké­szes gyü­le­ke­zet vé­gez­te Tót­kom­lós tel­jes ok­ta­tá­sát, azaz csak evan­gé­li­kus is­ko­lák mű­köd­tek itt. Ti­zen­öt kán­tor­ta­ní­tó­ja volt a ti­zen­egy is­ko­lá­nak. A kán­tor­ta­ní­tók és a lel­ké­szek ak­tí­van részt vet­tek a város szel­le­mi éle­té­ben, ők vol­tak a civil szer­ve­ze­tek ve­ze­tő­sé­gi tag­jai. Így meg­ha­tá­ro­zó volt az evan­gé­li­kus lét és tudat. Az ön­fenn­tar­tást jelzi, hogy az egy­ház­köz­ség­nek száz­öt­ven hek­tár föld­te­rü­le­te mel­lett szá­raz­mal­ma és két olaj­mal­ma is volt. Ezek­nek a jö­ve­del­mei a gyü­le­ke­zet va­gyo­nát gya­ra­pí­tot­ták, amely ebből fi­nan­szí­roz­ta a se­gé­lye­zést is.

Pél­dá­ul tá­mo­gat­ta a nő­egy­let szol­gá­la­tát, a há­bo­rú vagy a spa­nyol­nát­ha ide­jén ár­va­ság­ra ju­tot­ta­kat. A te­le­pü­lés és a gyü­le­ke­zet éle­té­ben nagy vesz­te­sé­get je­len­tet­tek az 1946–1948-as évek. A la­kos­ság­cse­re ide­jén há­rom­ezer-öt­száz gyü­le­ke­ze­ti ta­g hagy­ta el a szü­lő­vá­ro­sát. He­lyük­re ezer­öt­száz ma­gyar ka­to­li­kust te­le­pí­tet­tek be. A te­le­pü­lés ar­cu­la­ta ettől kezd­ve meg­vál­to­zott: az ad­di­gi kis ka­to­li­kus gyü­le­ke­zet meg­erő­sö­dött, az evan­gé­li­kus egy­ház­köz­ség pedig el­ve­szí­tet­te azo­kat a gyü­le­ke­ze­ti tag­ja­it, akik addig min­den­ben ak­tí­vak vol­tak. A kö­vet­ke­ző tö­rést a kom­mu­niz­mus je­len­tet­te, ami­kor min­den in­téz­mé­nyé­től és föld­jé­től meg­fosz­tot­ták a gyü­le­ke­ze­tet. Az evan­gé­li­kus kö­zös­ség ere­jét azon­ban je­lez­te, hogy ebben az idő­szak­ban is közel hat­van­fős kon­fir­man­dus­ cso­port­jai vol­tak az egy­ház­köz­ség­nek.

Több­éves elő­ké­szí­tő munka, üz­le­ti terv ki­dol­go­zá­sa előz­te meg azt, hogy az egy­há­z zsi­na­tá­nak fel­hí­vá­sá­hoz csat­la­koz­va újabb fej­lesz­té­sek­be kez­dett a gyülekezet. Nem titkolt céllal, hogy né­hány éven belül annyi ho­za­mot ter­melve, hogy a gazdaság a gyü­le­ke­ze­ti élet­ben szpon­zor­ként is jelen lehet. A kap­cso­lat azon­ban nem­csak a fenn­tar­tás ol­da­lá­ról, hanem a le­he­tő­sé­gek szint­jén is meg­je­le­nik. A gyü­le­ke­zet az if­jú­ság szá­má­ra jö­vő­re pl. ju­hász­tá­bort is szer­vez, va­la­mint a szen­ve­dély­be­teg ­te­rá­pi­á­ban is to­váb­bi le­he­tő­sé­ge­ket lát. A szin­tén a gyü­le­ke­zet tu­laj­do­ná­ban álló Mes­ter­sé­gek Há­zá­ban pedig el­in­dult a szö­vő­mű­he­ly, ahol a juhok gyap­já­ból szép sző­nye­gek szü­let­nek. Ezek mind ta­lál­ko­zá­si le­he­tő­sé­gek is, pl. a szö­vő­klub­ a te­le­pü­lés­ről és kör­nyé­ké­ről ér­ke­ző har­minc tagja szá­má­ra. Tót­kom­ló­son sé­tál­va az az ér­zé­se támad az embernek, mint­ha az evan­gé­li­kus­ság min­den­hol jelen lenne. Egy bi­cik­list lá­thatunk, ru­há­ján a gyü­le­ke­zet lo­gó­já­val, majd egy fehér autót, ol­da­lán ugyan­az­zal az emb­lé­má­val.

 Fi­gye­lnek a meg­je­le­nés­re, a gyü­le­ke­zet­nek és szol­gá­la­ta­i­nak egy­sé­ges logót ké­szí­tet­tünk, ame­lyek­kel fel­mat­ri­cáz­tuk a mun­ka­ru­há­kat, a jár­mű­ve­in­ket. A ki­vo­nu­ló házi szol­gá­lat ke­rék­pá­rok­kal, au­tók­kal köz­le­ke­dik a vá­ros­ban. Nyolc­van­nyolc al­kal­ma­zot­tal dol­go­zik jelenleg a gyülekezet, mint fenntartó. Így va­ló­ban lát­ha­tó­vá vált a helyi evangélikusság. Mit szól­nak ehhez a fajta je­len­lét­hez a te­le­pü­lés lakói? „A tót­kom­ló­si­ak lát­ják, hogy az evan­gé­li­kus in­téz­mé­nyek mi­nő­sé­get kép­vi­sel­nek, és fi­gyel­nek az em­be­rek­re. Más­részt az ellátottak rá­jöt­tek, hogy az egy­ház szá­mos te­rü­le­ten eljut az em­be­rek­hez, nem­csak ün­nep­nap, hanem a hét­köz­na­pok­ban is jelen van, és segít.” – Szpi­sák At­ti­la. Az is­ko­lás gyer­me­kek szál­lí­tá­sá­ba is be­se­gí­te­nek, va­la­mint szá­mos civil szer­ve­zet mű­kö­dé­sé­hez adnak köz­re­mű­kö­dő se­gít­sé­get.

A tót­kom­ló­si evan­gé­li­kus­ság pél­dá­ja mu­tat­ja, hogy gyü­le­ke­zet­ként lehet, és talán kell is több lábon állni, a te­le­pü­lés éle­té­ben ak­tí­van és se­gí­tő­en jelen lenni ahhoz, hogy meg­ta­lál­juk az evan­gé­li­um hir­de­té­sé­nek és a gyü­le­ke­zet szel­le­mi és anya­gi erő­sö­dé­sé­nek útját. Mind­eh­hez nem­csak pro­fiz­mus­ra tö­re­kszünk, nem­csak a pá­lyá­za­to­kat fi­gye­ljük, de a szol­gál­ta­tá­sa­i­nkat is át­hat­ja a ke­resz­tény szel­le­mi­ség.