Rólunk
Szeretettel köszöntünk megújult honlapunkon, reméljük minden kérdésre tudunk válasszal szolgálni!
A TEE nemcsak egy hagyományos értelemben vett vallási közösség, ahol tagjaival például a templomban találkozhatsz, hanem egy olyan modern gondolkodású Isten felé fordulásában aktív közösség, ahol számos találkozási lehetőség adódik az Isten dolgai iránt érdeklődő ember számára.
Biztosan Ön is megtalálja, vagy Te is megtalálod a helyed közöttünk, ha igazán Istent kereső vagy és vannak kérdéseid az élet nagy dolgaival kapcsolatban.
Ezen felül a TEE intézményfenntartó, oktatási és szociális területen komoly szakmai felkészültséggel bíró közösség. Az élet nagy kérdéseire intézményesen felkészült válaszokkal. A gyülekezetünk számára továbbá fontos a kulturális értékek megélésén túl azok megőrzése, felkutatása, majd rendszerezése. A már-már elkallódó értékek szervezett visszatanítása, egyfajta élhető közösség kialakítása és fenntartása.
Enciklopedia komlosensis
A Teremtő Istennek tartozunk hálaadással komlósi evangélikus szlovák közösségünk, mintegy 300 esztendőjéért, pontosan a könyv megjelenésének évében még csak 275 éves jubileumáért.
Reménység szerint a Komlosensis is minden tótkomlósi család könyvespolcának egyik alapműve lesz, odatehető a családi Biblia és egyéb komlós történetét feldolgozó művek mellé.
Lelkész
„Evangélikus lelkészként az a hivatásom erőforrása, hogy a Teremtő Isten után a rám bízottakat szolgáljam!”
Nagycsaládos, házas emberként egy alföldi kisváros nagy múltú, de a jelenben is mérvadó evangélikus szlovák-magyar kétnyelvű gyülekezetében szolgálok. Fontos számomra, hogy a rámbízott közösség fejlődjön, hogy jól használja fel a Teremtő Istentől kapott szellemi és anyagi erőforrásait.
Szpisák Attila
Hírek, aktualitások
Iskolatej program
A nevelési-oktatási intézményeknek kiemelten fontos szerepük van abban, hogy a gyermekek hozzájuthassanak a fejlődésükhöz szükséges ásványi anyagokhoz és vitaminokhoz.
Tovább a bejegyzéshez